Közel 500 kivégzést láttam, de Christa Pike-éhez hasonlót még soha

Michael Graczyk riporter közel 500, az amerikai Texas államban végrehajtott kivégzésről tudósított, és ezt a gyakorlatot még azután is folytatta, hogy 2018-ban nyugdíjba vonult az Associated Presstől.

Két olyan esetre emlékszik, amikor a tűk kicsúsztak, majd visszahelyezték őket a sikeres kivégzés érdekében, de olyanra még soha, amikor egy elítélt túlélte volna a folyamatot.

Ez történt ezen a héten Tennessee államban, amikor az 50 éves Christa Pike a halálos injekciós eljárás során használt barbiturát, a pentobarbitál két külön adagjának beadása után is lélegzett, és hallhatóan horkolt.

Saját elmondása szerint a 76 éves Graczyk nem lepődött meg teljesen az anomálián, sőt texasi újságíróként töltött hosszú pályafutása alatt már gondolt is erre a lehetőségre.

„Nekem úgy tűnik, hogy csak idő kérdése volt" – mondta a BBC Newsnak.

Tennessee kivégzési protokollja az AP szerint tartalék, pentobarbitállal töltött fecskendőkészlet használatát írja elő arra az esetre, ha az elítélt nem halna meg az első adag után, de nem tér ki arra, mi történik, ha a második adag után is életben marad.

Bill Lee kormányzó a szerdai kudarcot követően leállította az államban a kivégzéseket, és független vizsgálatot rendelt el az eljárások felülvizsgálatára.

A sikertelenül végrehajtott kivégzések az elmúlt évtizedben fokozott figyelmet kaptak, miután a szükséges gyógyszerek hiánya miatt egyes államok megváltoztatták az alkalmazott összetételt, vagy kevésbé megbízható forrásokból szerezték be a szereket.

Néhány állam még a kivégzőosztagot is visszahozta alternatív lehetőségként.

Pike jelenleg kórházban van, ahol ügyvédje szerint „életmentő ellátásban" részesül.

Nem ritka, hogy a halálos injekciók, amelyek a halálbüntetés leggyakrabban alkalmazott formáját jelentik a 27 amerikai államban, ahol a büntetés ezen formája törvényes opció, „kudarcba fulladnak".

A Death Penalty Information Center, egy agytröszt, amely nem foglal állást a halálbüntetés kérdésében, sikertelen kivégzésként olyan esetet határoz meg, amelynél „előre nem látott problémák vagy késedelmek léptek fel, amelyek legalábbis vitatható módon szükségtelen szenvedést okoztak a fogvatartottnak, vagy a végrehajtó súlyos inkompetenciáját tükrözik".

A szervezet 1982 óta 64 sikertelen kivégzést gyűjtött össze, amelyek közül 51 esetében halálos injekciót használtak. Ezek közül legalább hét esetben a kivégzést azért állították le, mert nem sikerült az intravénás vezetéket megfelelően bevezetni.

Graczyk azonban még soha nem látott olyan esetet, amikor a kivégzés az injekció beadása után hiúsult volna meg.

„Ilyen itt még soha nem történt" – mondta Texasról.

Graczyk, aki az AP-nál töltött 46 éve alatt számos témáról tudósított, azt mondta, hogy a kivégzéseken való rendszeres jelenlét a munkája fontos része volt.

„Nincs nagyobb hatalom, erő vagy bárminek nevezzük is, amellyel az állami vagy szövetségi kormány rendelkezik felettünk, mint az életünk elvételének hatalma" – mondta.

A Death Penalty Information Center adatai szerint 1976 óta, amikor az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága visszaállította a halálbüntetést, 1683 kivégzést hajtottak végre az országban - a statisztikák szerint messze Texas hajtotta végre a legtöbbet, összesen 602-t.

1982-ben Texas lett az első állam, amely halálos injekciót alkalmazott kivégzésre.

„Mindig fontosnak tartottam, hogy legyen ott valaki, akinek nincs érdekeltsége az ügy kimenetelében, és lássa a törvény végrehajtását, valamint meggyőződjön arról, hogy azt megfelelően hajtják végre" – mondta Graczyk.

„Valaki, aki ott van, látja, és elmondhatja másoknak: ezt láttam, ez történt."

Bár Graczyk technikailag nyugdíjas, továbbra is szabadúszóként dolgozik az AP-nak, és kivégzésekről tudósít saját államában.

Úgy érzi, különös felelőssége van arra, hogy az áldozatokról is megemlékezzen tudósításaiban, és különösen elszomorítja, amikor egy kivégzésről szóló cikk nem kap nagy nyilvánosságot.

„Rosszul érzem magam az ügy áldozatai miatt" – mondta. „Ők az elfeledett emberek. Mindig is azok voltak."

„Ma minden figyelem a Tennessee-ben lévő elítéltre irányul" – mondta.

„Senki nem hullat könnyeket az áldozatért, az áldozat közvetlen családtagjain kívül... és értem, hogy ilyen a szakmánk, de attól még ez nem helyes."

Pike esetében az áldozat Colleen Slemmer, egy 19 éves, eredetileg floridai fiatal nő volt, aki barátai és családja elmondása szerint szeretett görkorcsolyázni, mosolyogni és másokon segíteni.

Slemmert Pike, aki akkor 18 éves volt, valamint akkori barátja, Tadaryl Shipp kínozta meg és ölte meg, miután egy munkaerő-képző táborban találkoztak vele.

Slemmer édesanyja, May Martinez jelen volt Tennessee-ben szerdán a kivégzési kísérlet során, és utólag az NBC Newsnak azt mondta, hogy „káosz volt".

Texasban, ahol Graczyk él és dolgozik, a megfigyelők nem lehetnek jelen a kivégzőkamrában az intravénás vezeték behelyezésekor.

„Amikor belépünk a kamrába, az elítélt már be van kötve."

Halálos injekciós kivégzésnél az infúziót rendszerint a karhajlatba vezetik be – mondta Graczyk.

Ha ez nem sikerül, akkor a kézfejbe, a lábba, a nyakba vagy más testtájba helyezhetik.

Sikeres kivégzések során az elítéltek „néhány másodperc után láthatóan elveszítik az eszméletüket".

Halálukat rendszerint a végzetes adag beadását követő 20-40 percen belül állapítják meg, magyarázta.

Graczyk máig emlékszik Jonathan Nobles halálára, akit 1998-ban végeztek ki halálos injekcióval Texasban.

Noblest két nő, az austini Kelley Fraquhar és Mitzi Johnson-Nalley 1986-os brutális késes meggyilkolása miatt ítélték halálra.

Nobles utolsó szavaiként a Silent Night című dalt énekelte.

„Eljut a 'Round yon virgin' sorig, és ott abbahagyja az éneklést" – mondta Graczyk a BBC Newsnak. „Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a szer hatni kezdjen, és már ne legyen tudatánál."

Graczyk közel 30 év távlatából is tisztán fel tudja idézni ezt a jelenetet.

„A mai napig, amikor karácsonykor templomban vagyok, és a kórus a Silent Nightot énekli, a gyülekezet pedig együtt énekel, átélve az ünnep hangulatát és örömét, én erre a kivégzésre gondolok. Biztos vagyok benne, hogy abban a gyülekezetben egyedül én idézem fel ezt az emléket."

Amikor az emberek hallanak a kivégzésekről szóló tudósítói munkájáról, rendszerint kíváncsiak lesznek.

„A legtöbb ember nem látja, ahogy valaki meghal" – mondta.

De amikor arról kérdezik, mit látott, azt válaszolja:

„Nem ez az egyetlen dolog, amit csináltam, csinálok vagy valaha csináltam."

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Szerkesztette: Sebestyén Roland