Gyermekkorom az FBI elől menekülve

„Már egészen kicsi koromban forradalmi leckéket tanítottak nekem… Megtanítottak felismerni a beépített rendőröket és az FBI-ügynököket a tömegben… Megtanítottak kódoltan beszélni telefonon… Számomra ez egészen olyan volt, mint egy játék.”

Zayd Ayers Dohrnnak nem volt szokványos gyermekkora.

Hálószobájának falán nem voltak Disney-figurák. Helyettük Che Guevara és Ho Si Minh portréi néztek le rá. Évekig nem járhatott óvodába. A családi kempingezések nem pillecukor sütögetéséről szóltak, hanem legalább egy esetben egy szövetségi börtön felderítéséről egy tervezett szökés előtt.

Zayd születésekor édesanyja, Bernadine Dohrn volt az FBI egyik legkeresettebb szökevénye. A Weather Underground nevű radikális háborúellenes szervezet egyik vezetője volt. A csoport robbantásos akciókkal próbálta felhívni a figyelmet az Egyesült Államokban tapasztalható társadalmi egyenlőtlenségekre és a faji igazságtalanságokra. Célpontjaik között olyan kiemelt kormányzati épületek szerepeltek, mint a washingtoni Capitolium, a Pentagon és a külügyminisztérium épülete.

Apja, Bill Ayers, a csoport társalapítója volt. Ennek eredményeként a család álnéven élt, gyakran költözött, és folyamatosan tudatában volt a letartóztatás veszélyének.

Zayd számára ez volt a megszokott élet.

„Tudtam, hogy az FBI üldöz minket. Soha nem hazudtak nekem erről. Úgy magyarázták, ahogy szerintük egy gyerek is megértheti. Robin Hoodhoz hasonlítottak minket. Törvényen kívüliek voltunk, akik a gazdagoktól loptak és a szegényeknek adtak, ilyesmik.”

Mindkét szülője jómódú fehér középosztálybeli családból származott. Édesanyja kitűnő tanuló volt, jogot tanult a Chicagói Egyetemen. De miután Dr. Martin Luther King Jr. 1966-ban a városba érkezett és támogatta az aktivisták lakbérek elleni sztrájkjait, aktívan bekapcsolódott a kampányba, és meggyőződött arról, hogy radikálisabb változásokra van szükség Amerikában.

King meggyilkolása, majd Fred Hampton, a Fekete Párducok egyik vezetőjének halálos rendőrök által okozott halála tovább erősítette benne a militáns fellépés iránti elköteleződést.

„Azt hiszem, ez teljesen kizökkentette anyámat és sok más hozzá hasonló embert” – mondja Zayd. „[Hamptont] nemcsak barátjának, hanem példaképének is tekintette, a kormánya pedig megölte.”

Apja esetében kezdetben a vietnámi háború és a kötelező sorozás elleni tiltakozás vonzotta a csoporthoz.

„Akkoriban volt egy jelszavuk: hozzuk haza a háborút. Az elképzelés az volt, hogy a vietnámi háború erőszakát az Egyesült Államok utcáira vigyék, és ott is megjelenítsék. Így akarták felrázni az embereket, és megmutatni, mit tesz Amerika külföldön, illetve mit tesz az országon belül a fekete közösségekkel és vezetőikkel.”

Titkárnőnek öltözött merénylők

Az az elképzelés, hogy egy csoport középosztálybeli diák sikeres bombatámadásokat hajthat végre az USA legszigorúbban védett kormányzati épületei ellen, ma már valószínűtlennek tűnik. Zayd szerint a csoport tagjai ki tudták használni azokat a kiváltságokat a faji és társadalmi kiváltságokat, amelyek abból fakadtak, hogy fiatalok, fehérek és iskolázottak voltak.

A titkárnőnek álcázott nők épületekbe jutottak be, hogy információkat gyűjtsenek, illetve robbanószerkezeteket helyezzenek el félreeső helyeken, gyakran a női mosdókban.

„Az egyik előnyük az volt, hogy főiskolát vagy egyetemet végzett, jól beszélő és viszonylag jómódú fehér emberek voltak, akik úgy mozoghattak ezekben a hatalmi terekben, hogy alig keltettek feltűnést” – magyarázta Zayd.

A csoport faji kiváltságai a Fekete Felszabadítási Hadsereggel (Black Liberation Army) kialakított szövetségüket is meghatározták. A Fekete Párduc Pártból kivált szervezet fekete aktivistáit a fehér aktivisták a hozzáférésüket és viszonylagos „láthatatlanságukat" kihasználva segítették, például szökések és más illegális akciók után menekülősofőrként.

Ahogy Zayd idősebb lett, a földalatti élet realitása egyre inkább meghatározta gyermekkorát. Hivatalos iratok híján nem járhatott iskolába, és barátai többsége más aktivisták gyerekei voltak.

Gyerekkorának sok eleme hasonlított más amerikai gyerekekéhez: országjáró utazások, családi kirándulások és kempingezések is részei voltak. Ezeknek a programoknak azonban rendszerint forradalmi felhangjuk volt.

„Biztosan nem Disneylandbe vagy a Capitoliumhoz vittek el. A szüleim a forradalmi küzdelmek helyszíneit mutatták meg nekem: olyan helyeket, ahol a hőseiket megölték, ahol a rendőrök agyonlőtték Fred Hamptont, ahol felakasztották John Brownt, vagy ahol Nat Turner rabszolgafelkelést vezetett. Azt az Amerikát jártuk be, amely ellen harcoltak.”

Csak évekkel később jött rá, hogy egyik alkalommal a családi kempingezésnek kettős célja volt. A kemping kevesebb mint egy kilométerre volt egy szövetségi börtöntől, ahol egy Fekete Párduc tagot tartottak fogva. Szülei a kirándulást arra használták fel, hogy tanulmányozzák a börtönt egy esetleges szöktetési kísérletre készülve.

Zayd úgy véli, hogy szülei őszintén igyekeztek elkerülni a fizikai sérüléseket. A robbantások előtt riasztást adtak le, és a szerkezeteket úgy időzítették, hogy akkor detonáljanak, amikor az épületek üresek voltak. Ám szerinte amint egy mozgalom az erőszak útjára lép, a tragédiák szinte elkerülhetetlenné válnak.

„Döntéseik időnként kockázatosak, veszélyesek, sőt kontraproduktívak voltak... Olyan dolgokat tettek, amik szörnyűek, borzasztóan tragikusak is lehettek volna.”

Születése előtt egy bombakészítési balesetben meghalt apja akkori barátnője és a csoport két másik tagja.

Már gyerekként is tisztában volt a kockázatokkal.

„Határozottan aggódtam emiatt… Voltak barátaim, akiknek a szüleit megölték. Voltak barátaim, akiknek a szülei nagyon hosszú időre börtönbe kerültek.”

Felnőttként, és most már szülőként is, Zayd éveket töltött azzal, hogy megbirkózzon szülei döntéseivel.

Gondolkodásmódjukat azokéhoz hasonlítja, akik önként jelentkeznek katonai szolgálatra. Szerinte úgy érezték, háborút vívnak a saját kormányuk ellen, és hajlandók voltak vállalni ennek személyes következményeit.

„Sok szempontból büszke vagyok rájuk... Abban az időben, amikor Amerikában a legtöbb ember, különösen a legtöbb fehér ember, tétlenül nézte az igazságtalanságokat, és nem tett semmit ellenük, a szüleim azok közé tartoztak, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy cselekedjenek.”

Ugyanakkor Zayd nehezen tud elképzelni olyan helyzetet, amelyben ő maga bankrablásra vagy egy fogoly kiszabadítására vállalkozna, miközben a gyerekei otthon várják.

„De azt is gondolom, hogy ez önmagában kiváltság. A világban sok embernek nincs más választása, mint kockára tenni a családja biztonságát, hogy elnyomás és igazságtalanság ellen harcoljon.”

Öccse születése után Bernadine végül úgy döntött, hogy vádalkut köt, és megadja magát a hatóságoknak, hogy a család némileg normális életet élhessen.

Kezdetben az illegális módszerek és az FBI nyomozásában elkövetett hibák miatt kerülte el a börtönt, de miután megtagadta a tanúvallomást a Weather Underground többi tagja ellen, majdnem egy év börtönbüntetésre ítélték. Zayd apjára így nemcsak az ő és öccse nevelése hárult, hanem egy másik bebörtönzött aktivista gyermekének gondozása is.

Ötéves gyerekként Zayd akkoriban dühös és elkeseredett volt, és arra kérte az anyját, hogy jöjjön haza. Az anyja a börtönből írt neki leveleket, amelyekben megpróbálta elmagyarázni a döntését. Zayd ezeket a leveleket ma is előveszi és elolvassa.

„Azt írta, hogy az anyaság a legfontosabb dolog az életében, és hogy a forradalmár szerep ugyancsak a legfontosabb dolog számára” – mondja Zayd.

„Olyan példaképekre hivatkozott, mint Martin Luther King Jr., Fred Hampton vagy Malcolm X, akik mind egy ügyért küzdöttek, és akiknek szintén voltak gyermekeik.”

Ma mindkét szülője a nyolcvanas éveiben jár.

Zayd szerint „csodálatos nagyszülők”, de nevet azon a felvetésen, hogy az életkorral mérséklődtek volna politikai nézeteik.

Miután felhagyott az illegalitással, édesanyja jogprofesszor lett, és négy évtizeden át egy jogsegélyklinikát vezetett, ahol olyan embereken segített, akikről úgy vélte, hogy az igazságtalan büntető igazságszolgáltatási rendszer cserbenhagyta őket. Apja professzorként dolgozott, és a közoktatás reformjának szentelte munkáját.

A módszereik megváltoztak. A meggyőződésük nem.

„Sértésnek vennék, ha bárki mérsékeltnek vagy liberálisnak nevezné őket” – jegyezte meg Zayd.

Ez a cikk a BBC World Service Outlook című műsorának egyik epizódján alapul.

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Szerkesztette: Kárász Palkó